2015. március 10., kedd

Overture - Ajánlat

Sziasztok Vörösrózsák!

Tudom, tudom, még a Settlementet sem fejeztem be, mit akarok már a folytatással? DE, mentségemre legyen, hogy én imádom a Settlementet és tudom, hogy be fogom fejezni. Mind össze már csak 13 fejezet van hátra + a kimaradt jelenetek és az egységesítés. Az már nem olyan sok idő.
Tehát, íme a Settlement következő részének első verziós full szövege.
Véleményeket szívesen fogadok!

Ölel;
Amnestia Simon


20 éve telt el Camille J. Glanwille és Lucien A. Bass egyezsége között. Ezúttal Washingtonban járunk, 2033-ban. A világ változik, az emberek változnak, de a szokások a régiek.

Edan Bass, Grower örökösének egyik nagy álma válik valóra, amikor Washingtonba költözik, hogy ott folytassa tanulmányait. Örömét tetézi, hogy húga, Gwendolyn is vele tart. Két fiatal arisztokrata, belecsöppen az amerikai nagyvilágba. Rövidesen rá kell jönniük, Washington DC egyáltalán nem olyan, mint London utcái…

Alexander Wale, szőke hajú, kék szemű, mindemellett még magas is, egy igazi washingtoni álom. Komoly tervei lehetnének, ha egy kicsit felnőne. Családja gazdag, elismert és igen befolyásos. A város és vele együtt minden és mindenki a lábai előtt hever, de az a vörös hajú ciklon…

Alexis Tyler. Gazdag, Washington elitjei, közé tartozik, akár csak Alexander. Szép, karcsú, magas és gazdag, kell még ennél több egy lány számára? De Alexis boldogtalan. Hétköznapi életre vágyik, egyszerű, dolgos, apa-nélküli egyetemi napokra. Edan Bass pedig mindent tud nyújtani neki, csak hétköznapi életet nem. Ő Grower örököse és eleget kell tennie a kötelezettségeinek…


A Settlement folytatása, Overture – Ajánlat.

2 megjegyzés:

  1. Aztapaszta!!!!

    Drága Tya!

    Hogy őszinte legyek, amikor szóvá tetted nekem a Settlement folytatását, nos...khm... én azt hittem, s számítottam arra, hogy esetleg Gabe és Lio története lesz. (Amit persze ugyanúgy mint ezt a történetet, szívesen olvasnám.)
    De ez... Kellemes és pozitív csalódás számomra.
    Nekem tetszik. (Jó, eddig mi nem tetszett eddig?!) A válasz egyszerű: Eddig nem találtam olyasmit, itt ezen a blogon, ami ne tettszett volna. ;)
    Na, jó nem halandzsázok most itt arról, hogy mennyire imádom a történetet, mert akkor itt ülhetnénk max. egy-két teljes napig is. :D

    Amiről szót akarok ejteni, az ez a folytatás. Ami kimondottan, felcsigázott. Akárcsak korábban a címe is. :)
    Érdekesnek találom, hogy viszont itt ebben majd "két pár" kapcsolatát-történetét láthassuk majd kibontakozni.
    Megvallom, nem igazán rajongtam s rajongók az olyan történetekért(értsd könyvekért) amelyekben több "pár" kapcsolatát bontakoztatják ki.
    De mivel az alapötlet felkeltette az érdeklődésemet, így kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lesz majd a történet, a Bass testvérek idejében. :)

    És.... és, kimondottan imádom ezeket a férfi+női neveket. Mármint, a történeted(id)ben. Gondolok itt, a Lucien-re, Gabriel-re, Juliett-re, Lionella-ra, Blythe-ra, Edan-re, Gwendolyn-ra és az Alexander-re. :)

    Ölel, Dóry

    UI: Bocsi, h lerövidítettem a neved a kommentem elején. :$ Csak ez a Tya becenév, szintúgy nagyon tetszik mint az előző nevek. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dóry!

      Köszönöm szépen!

      Egyáltalán nem baj, hogy a Tya-t használod. Hisz ez is a nevem része.

      Először megfordult a fejembe, hogy Gabriell és Lionella történetét bontakoztatom ki, de, aztán, jobb dolog jutott eszembe velük kapcsolatban, ami, ha minden jól meg, csak az Eskü-be fog kiderülni.

      Igen, itt négy ember lesz előtérben, Edan, Gwen, Alex és Alexander. Persze lesznek itt is mellékszereplők, akik fognak meglepetéseket tartogatni. Az Ajánlat, nem csak helyszínben, hanem sok minden másban is el fog térni. Az Eskü pedig, az még titok, ott csak halvány körvonalaim vannak, de szerintem a novella segítségével, nem lesz nehéz kitalálni, ki fog a főszerepben állni.

      Imádok neveket választani. Az Edan például, azt jelenti, hogy fényhozó. Nem minden névnek van jelentése, de akad köztük. A Blythe és a Lionella, észből pattant név. Legalább is, soha nem találkoztam ezekkel, a nevekkel. A többi pedig, úgy mond kedvenc név. Van még egy pár ilyen.

      Hamarosan vége a Settlement történetének. Tehát, remélem, nem kezdtem el túl korán gondolni a folytatásra. Magát a történetek egységneve pedig, arra gondoltam, hogy Grower Trilógia lenne.

      Köszönöm szépen a véleményt!!!

      Ölel;
      Amnestia Simon

      Törlés